Méhnyakrák szűrés

Miért fontos a méhnyakrák szűrés?

Szeretnénk egy kis statisztikával indítani, hogy nyomatékot adjunk a vizsgálat fontosságának.
Hazánkban a női szervek daganatos megbetegedései napjainkban évente majdnem 3500 nő halálát okozzák. Az első helyen az emlőrák szerepel 2500 halálozással, amíg a petefészek- és méhnyakrákban évente nagyjából 500-600 életet veszítünk el.
Az utóbbi évtizedben ugyan az előfordulási gyakoriság csökkent, de a veszélyeztetett életkor sajnos az egyre fiatalabb korosztály felé tolódott el.
Ennek egyik oka a már serdülőkorban elkezdett rendszeres nemi élet, és a partnerek gyakori cserélgetése. Ez számos rizikófaktort jelent. A nem kezelt gyulladások, folyások és méhszájelváltozások az úgynevezett rákmegelőző állapoton át a rettegett rákká fejlődhetnek. A jó hír az, hogy rendszeres szűrővizsgálatokkal korai fázisban felismerhető, és az említett elváltozások gyógyíthatóak. Látható az itt leírtakból is, hogy a méhnyakrák szűrés valóban fontos.

Mi a rákszűrés lényege?


Bár az elnevezésből sokak számára következne, de a méhnyakrák szűrés alkalmával nem a kialakult daganatos állapotot igyekszünk megtalálni, hanem az előzőekben említett rákmegelőző állapotokat próbáljuk időben felismerni, amelyek beavatkozás nélkül a rosszindulatú daganat kialakulásához vezethetnek.
E nőgyógyászati rákszűrés nem korlátozódik csupán a méhnyakra, rendszerint egy komplex rákszűrés része, amikor megvizsgáljuk a méhnyakot, a méhtestet és a petefészkeket is. Egy ilyen komplex rákszűrés több szakorvos, úgymint szülész-nőgyógyász, citológus, illetve szükség esetén radiológus együttes, egymást kiegészítő összehangolt munkája.

Hogyan zajlik a méhnyakrák szűrés

A méhnyakrák szűrés, illetve a vizsgálat egy beszélgetéssel kezdődik, ahol a páciens beszámolhat esetleges panaszairól, mi pedig kérdéseket teszünk fel, az utolsó menzesz időpontjáról, a vérzések rendszerességéről, az esetleges tünetekről.
Kikérdezzük az előzetesen alkalmazott kezelésekről, gyógyszerekről is. Amennyiben rendelkezik a páciens egy pontosan vezetett menzesznaptárral, az nagyon sokat segíthet a válaszokban.
A beszélgetést követően következik maga a vizsgálat.
A vizsgálathoz egy speciálisan kialakított nőgyógyászati vizsgálóasztalt használunk. A rákszűrés első lépése a szeméremtest megtekintése, amelyet a hüvely feltárása követ. Ezt egy műanyagból készült, egyszer használatos steril eszközzel végezzük.
Ahhoz, hogy az egyébként összefekvő hüvelyfalak és a folytatásukban lévő méhszáj megtekinthető legyen, hüvelytükröt alkalmazunk. A méhszáj és a hüvelyfalak áttekintéséhez egy speciális nagyítót, orvosi nevén kolposzkópot használunk.
Ezt követően megfelelő eszközökkel, ami lehet pálcika vagy kefe, a citológiai vizsgálathoz anyagmintát veszünk a méhszáj felszínéről és a méhnyakról.
A citológiai rákszűrés a méhnyak levált hámrétegeinek vizsgálatát jelenti.
Ez a Papanicolauról elnevezett Pap-teszttel történik, illetve már egyre gyakrabban a Bethesda-módszert használjuk. Ennek részleteibe most nem megyünk bele.

A levett mintából kenetet készítünk, amit aztán fixálás és speciális festés után akkreditált citológiai laboratóriumban mikroszkóp alatt értékelnek. Az értékelés eredménye mutatja meg, hogy van-e fertőzés, gyulladás, vagy daganat. Megnyugtató, hogy az esetek 5-10%-ában fordul elő kóros eredmény, de a legtöbb esetben ez sem daganatot, hanem gyulladást vagy spontán gyógyuló elváltozást jelez.

 

Mire érdemes odafigyelni a mielőtt szűrést végeztet?

Az alábbiakban pontokba szedve adunk néhány tanácsot azzal kapcsolatban, hogy a méhnyakrák szűrés előtt mire érdemes odafigyelni. Nem fejtjük ki részletesen, ez csupán egy felsorolás, de ha ezzel kapcsolatban bármilyen kérdése merülne fel, keressen bennünket, segítünk a válaszokban.

  • Menstruáció és hüvelyi vérzés idejében nem lehetséges a méhnyakrák szűrés.
  • Menstruáció előtt és után legalább három napot érdemes kihagyni a rákszűrés időpontjának foglalásakor. A két menzesz között félidőben a legideálisabb kenetet venni.
  • Amennyiben hüvelyfertőzésre, nemi szervi gyulladásra utaló tünetek állnak fenn, először a fertőzést, és a gyulladást kell meggyógyítani, csak aztán következhet a méhnyakrák szűrés.
  • A méhnyakrák szűrés előtt nem tanácsos hüvelyöblítést végezni.
  • A méhnyakrák szűrés előtt három nappal nem ajánlott szexuális életet élni, sem óvszerrel, sem anélkül.