Amiről nem lehet elég korán, és eleget beszélni: a fogamzásgátlás

A szabadabb élet felelőssége a miénk is

Gyakorló középiskolai tanárként, és két kamasz szülőjeként úgy gondolom, sohasem lehet túl korai elkezdeni beszélgetni a fiatalokkal a fogamzásgátlásról. A néhány évtizeddel ezelőttihez képest jóval szabadabb, és sok esetben szabadosabb életet él a most felnövekvő generáció.
A felelősségérzet azonban nem feltétlenül alakul ki bennük sem hamarabb, mint annak idején bennünk. Éppen ezért van hatalmas jelentősége annak, hogy hiteles információhoz jussanak a fogamzásgátlás témakörében is. Természetesen az internet már mindegyikük zsebében ott lapul okostelefonokba rejtve, de ne tegyünk le a konzervatívabb ismeretátadási formákról sem. A legjobb talán az, hogy a mai fiatalokban szinte nyoma sincs az előző generációk szemérmességének, ha szexről van szó. Nyíltan és őszintén lehet beszélgetni velük, és nyitott fülekre találnak a tanácsaim.

Amirol nem lehet eleg koran, es eleget beszelni a fogamzasgatlas - budapestinogyogyasz.hu

A fogamzásgátlás nem kizárólag a nők dolga és felelőssége

Amikor az osztályfőnöki órákon a szex a téma, rendszeresen elhangzik a fenti mondat. Úgy tapasztalom, a fiúk közül is egyre nagyobb azoknak az aránya a kamaszok között, akik tisztában vannak a fogamzásgátlás különféle lehetőségeivel. Az ő korukban leginkább az óvszer a legelterjedtebb módszer a nem kívánt terhesség megelőzésére, ami azért is remek, mert ez az eszköz a szexuális úton terjedő betegségek ellen is védelmet nyújt mindkét félnek.
A lányok kisebb része fogamzásgátlás céljából tablettát is szed, főként azok, akik már tartós és monogám kapcsolatban vannak a párjukkal. Mindig hangsúlyozom a fiúk felelősségét, és igyekszem tudatosítani bennük azt, hogy ha a párjuk ilyen tablettát szed, az kizárólag a terhesség ellen nyújt védelmet, a betegségek ellen nem. Mindegyikük érdeke, hogy ne mellőzzék az óvszer használatát sem, amennyiben a párjukon kívül mással is intim kapcsolatba kerülnek.

A nőgyógyászati vizsgálat szükséges

Rendszeresen beszélünk arról is, hogy a hormonális fogamzásgátló szereket a szükséges vizsgálatok elvégzése után, kizárólag nőgyógyász szakorvos írhatja fel, és ezután is rendszeresen el kell járni szűrésekre. Semmiképpen nem szabad az anyuka, barátnő, kedves, segítőkész nőrokon által felíratott és kiváltott gyógyszereket szedni, mert súlyos következményei lehetnek.
Az életkornak és az egészségi állapotnak is megfelelő fogamzásgátlás rendkívül fontos, hiszen egy későbbi életszakaszban a sikeres teherbeesés múlhat a tinédzser és fiatal korban alkalmazott megoldásokon. És mint tudjuk, a nők két dologért képesek szinte bármit megtenni: azért, hogy legyen gyermekük, és azért, hogy ne.