Az a drága idő
Jó ideig nem gondoltam arra, hogy egy magán nőgyógyász lesz az, akihez majd rendszeresen eljárok az éves rendszeres szűrővizsgálatokra. Egyetemista éveim végeztével azonban, ahogy hirtelen egyik napról a másikra a munka kemény világában találtam magam, gyorsan ráeszméltem, hogy ennyi szabadsága a világon egy embernek sincs, amennyi ahhoz kellene, hogy a hivatalos és magán ügyeit el tudja intézni.
Arról nem is beszélve, hogy hiába van időpontom az állami ellátásban a szakrendelésre, valami számomra rejtélyes oknál fogva, sosem kerülök sorra akkor, amikor kellene. Így aztán évente több nap szabadságom áldoztam arra, hogy nőgyógyászhoz és egyéb orvosokhoz járjak – a hivatalos ügyeket, mint például bank, okmányiroda és a többi, ne is említsük. Úgy döntöttem tehát, hogy a szabadságaimat inkább pihenésre szeretném fordítani, nem pedig arra, hogy orvosokra, vagy hivatalnokokra várjak sorszámmal a kezemben. Kerestem tehát egy magán nőgyógyász szakrendelést.
Tervezhetővé tenni a napjaim
A célom az volt, hogy idő szempontjából a leghatékonyabban és a leginkább kiszámíthatóan tervezzem meg a napjaim, Mindig is kényszeres határidő függő voltam, szó szerint kiborulok attól, ha valami nem akkor történik, amikorra meg van beszélve.
A magán nőgyógyász felkeresése már az első alkalommal beigazolta a hozzá fűzött reményeim. Abszolút óramű pontossággal nyílt az ajtó, és pontosan akkor hangzott el az asszisztens szájából a nevem, amikorra az időpontom szólt. Nem voltam eddig ehhez hozzászokva. De aztán feleszméltem, hogy magán nőgyógyász rendelésén vagyok, akinek ugyanúgy fontos a saját ideje is.
A magán nőgyógyász rendelés további előnyei
Az első találkozás a magán nőgyógyásszal nagyon bizalomkeltő volt. Úgy éreztem, órákig bent vagyok, pedig utólag megnézve az órám, körülbelül 30 percet töltöttem a rendelőben.
Így visszagondolva, talán a különféle kórelőzményeket firtató érdeklődő kérdésnek, és a doktor úr összpontosított figyelmének köszönhetően érezhettem úgy, hogy hosszú volt az első találkozás időtartama. Egyáltalán nem sürgetett semmivel, hagyta, hogy nyugodtan átgondoljam a válaszaim, és a kérdéseimre is hagyott időt, amelyeket természetesen meg is válaszolt. Azóta kizárólag magán nőgyógyászhoz járok, mert megtapasztaltam, hogy itt az időmet és az egészségemet is kiemelten fontosnak tartják.