Életmentő terhesgondozás
Első gyermekem érkezésekor körülnéztem a helyi fórumokon, ahol a gyakorló anyukák ugyanannyi érvet hoztak fel a magánorvos mellett, mint ellene. A kórházban remek orvosok dolgoztak, bíztam benne, hogy a választott orvosom, akihez terhesgondozásra jártam, fogja majd a szülést is levezetni. Azonban ez a terhesség nem úgy végződött, ahogy terveztük.
A terhesgondozás elején semmi extra nem történt. Korábbi trombózisom miatt vérhígító injekciót kellett magamnak adnom minden nap, de ezen kívül a baba is szépen fejlődött, s nekem sem voltak problémáim. A terhesgondozás is rendben zajlott, a hosszú folyosói várakozások alatt új barátságokat kötöttem, sok könyvet kiolvastam. A 32. héten – a terhesgondozás menetrendjében ilyenkor szokásos – ultrahang vizsgálatra érkeztem, de senki más nem volt rajtam kívül a folyosón. Kiderült, hogy egy konferencián van mindenki, csak a sürgős eseteket látják el. Míg az erről szóló plakátokat olvastam, egy fiatal orvos érkezett az osztályról. Azt mondta, ha már egyszer itt vagyok, megnéz. Néhány óra múlva életmentő császármetszéssel megszületett a kisfiunk, aki, mint kiderült, már két hete nem fejlődött semmit.
Mi lett volna ha…
Ha ez az orvos akkor azt mondja, hogy menjek haza, s majd következő héten pótoljuk a vizsgálatot, a kisfiam nem élne. Akkor és ott eldöntöttem, ha még egyszer lesz bátorságom gyermeket vállalni, ezt az orvost fogom felkeresni. Három évvel később, pozitív tesztet hozott a húsvéti nyuszi. Magánrendelésén kerestem fel először az életmentő orvost, s terhesgondozásra is ott maradtam. Annyira más volt minden. Az első terhesgondozásomkor még gyermektelen kismama voltam, akinek mindenre van ideje. Másodjára örültem, hogy bölcsi előtt vagy után, munkaidőn kívül is tudtam rendelésre menni. Mindig kaptam friss fotót, frissítőt, kedves szavakat, biztató beszélgetéseket. Rengeteg aggódás, félelem volt bennem, amit ilyenkor mindig eloszlatott az orvosom. Az egyik babamozira elvittem a kisfiamat is, férjem többször el tudott kísérni.
Összességében sokkal nyugodtabb, kellemesebb terhesgondozásban volt részem másodjára, annak ellenére, hogy először sem volt semmilyen panaszom. Szükségem volt arra a plusz időre, amit beszélgetésekkel rám szánt az orvosom. Anélkül nem tudom, hogyan vészeltem volna át a kilenc hónapot.